Talamba Rendezvényfotózás LB-Mediart Esküvői Fotózás Budapest Wedding Photography

Talamba – próba

Talamba próba

 

A Talamba Üt?együttest szerintem nem kell bemutatnom a magyar közönségnek. Akik mégsem ismernék ezt a négy srácot, azok gyorsan nézzenek utána az együttes holnapján. :) Na de ne ugorjunk így el?re…

 

A zene – Édesapámnak hála – kisgyerek korom óta fontos része az életemnek. Kamaszként sulirádiósként, kés?bb DJ-ként szórakoztattam a “népet”, és toltam a számomra legjobb zenéket, illetve sok-sok éven keresztül doboltam egy üt?együttesben. Sajnos a lustaságom miatt nem jutottam el a konzervatóriumig, de a vágy, hogy doboljak a mai napig nem múlt el. Keresem a lehet?ségeket, hogy minél közelebb kerüljek a hangszerekhez, és ha csak egy érintésig is, de érezzem ?ket.

 

Így volt ez most is, hiszen a Talamba Üt?együttes próbáján jártam, ahol természetesen el?került a fényképez?gépem. Akik ismerik ?ket, tudják, hogy a négy fiú legismertebb lel?helye a gödöll?i próbaterem, de mostanában az átlagosnál is többet vannak itt, hiszen február 21-én a MÜPA-ban fognak ismételten koncertet adni.

 

A négy srác a repertoárt úgy állította össze, hogy ne csak a zene, hanem a tánc és a színház rajongók is élvezzék a m?sort. Csak pár órára lestem be az egzotikus hangszerekkel zsúfolásig telepakolt Talamba próbaterembe, ahol a szintén gödöll?i Fricska Táncegyüttessel próbáltak.

 

A Fricska fiúk óriási energiával táncoltak és hihetetlen precizitással figyelték az ?ket kísér? dobosokat, miközben – ahogy a képek is tanúsítják – a mosoly és a darabok közötti szünetekben zajló önfeledt sztorizgatások sem maradtak el.

 

A Talamba  MÜPA-s koncertjén a Fricska Táncegyüttes mellett még nagyon sok hazai és nemzetközi sztár lép fel, és ha a februári koncerten nem is lehetek a színpadon fotósként, azért a f?próbán még megsimogathatom a hangszereket. :)

 

Katt a képre a galéria megnyitásához!


Nincs hozzászólás

Szólj hozzá