lbmediart_bali_2014_0087

Fotós szemmel Bali

A 2014-es év sok szempontból izgalmas és fontos esztend? volt számunkra. Ebben az évben házasodtunk össze a Feleségemmel úgy, ahogy mindig is elképzeltük: egy egzotikus szigeten, “csakmiketten”. A döntés, hogy esküv?nk Balin legyen, már a lánykérés el?tt megszületett :) Pár hónap levelezés és szervezés után április utolsó napján elindultunk életünk több szempontból is legfontosabb utazására. Szingapúri rövid kitér? után érkeztünk Balira. Már az els? pillanatokban éreztük, hogy ez az ország összehasonlíthatatlanul nyugodtabb és békésebb, mint azt gondoltuk. A hely igazi kincsesbánya átlag turistaként is, de fotósként pláne képtelenség leállni az állandó kattintgatással :) A balinéz kultúra végtelenül színes világa szó szerint megbabonázza az európai szemet, de mégsem éreztük giccsesnek azt a mili?t, ami a templomok, szentélyek vagy akár csak egy lakóház bejáratánál fogadott minket.

 

Kis kitér?t tettünk a Gili-szigetekre is, aminek zsongása, éjszakai élete már jóval hangosabb volt mint Balié, így az a 3 éjszaka, amit ott töltöttünk pont elég volt ahhoz, hogy visszavágyjunk a “béke szigetére”.

 

Bali felfedezésének az egyik legjobb módja, ha felkértek egy helyi lakost, aki kocsijával elvisz oda, ahová szeretnétek. Mivel a benzin szinte nevetségesen olcsó, így km korlátozás nélkül, napi díjért dolgoznak. Moyot és Komangot barátaink ajánlották nekünk,  ?k fuvaroztak bennünket napokig mindenfelé. Voltunk szinte minden olyan “kötelez?” helyen, amit turistaként látni kell, de elvittek minket a csak a helyiek által ismert, eldugottabb helyekre is.

 

És hogy miért aktuális most ez a poszt? Azt mondják, hogy amit Balin kíván az ember, az többszörös er?vel hat, ha azt ?szintén, és hittel tesszük. Tavaly májusban megfogalmazódott bennem, hogy szívesen forgatnék itt egy útifilmet, ami más, mint amit az interneten el lehet érni, és ami min?ségben is visszaadja a hely varázsát.  A “kérd és megadatik” elv olyannyira m?ködött, hogy még tavaly nyáron felkért egy Bali utakat szervez? barátom, hogy forgassak filmet a két hetes szervezett útjukról. Az események hamar követték egymást: októberben le is foglaltuk a repül?jegyet, és idén március 13-án újra nekivágok a hosszú útnak :) Az els? heti forgatás után Ági is követ majd, így alig egy hónappal az els? házassági évfordulónk el?tt újra együtt tölthetünk ott 3 hetet.

 

És akkor következzen pár fénykép 2014-b?l. Ilyen fotós szemmel Bali. Az el?z? honlapon már láthattatok egy válogatást; ez most annak egy b?vített változata. Hamarosan pedig újból b?vülni fog a galéria 😉

 

Katt a képre a galéria megnyitásához!


1Hozzászólás

  • Boróka

    03.02.2015 at 15:53 Válasz

    Igazán szemet, lelket gyönyörködtető képi anyag. Varázslatos helyek, helyzetek.
    Gratulálok!
    Boldogok lehettek, hogy újra részesei lehettek e szépségek befogadásának.
    Szeretettel:
    Boróka

Post a Reply to Boróka Cancel Reply